Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Kisinasok és kockafejek táboroznak Kalocsán

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2018-06-25 11:52:38

Az idén nyáron is „kockafejek” és „kisinasok” táboroznak Kalocsán.

A formabontó napközis programot tavaly indította útjára a Bajai Szakképzési Centrum két helyi tagiskolája, a nagy sikerre való tekintettel pedig az idén is meghirdették a lehetőségeket.

A centrum Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tagintézmény-vezetője, Fekete Antal rádiónknak elmondta, hogy komoly érdeklődés mutatkozott a táborok iránt, és gondoskodtak a program összeállításakor arról is, hogy a fiatalok ne unjanak rá a tábor kínálta lehetőségekre az itt töltött egy hét alatt.

 

Fekete Antal, a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tagintézmény-vezetője azt is elárulta, hogy melyek azok a környékbeli nagyvállalatok, amelyekkel testközelből is megismerkedhetnek táborozóik.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó