Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Kétszázezerbe került a szabálytalan füstölés Szekszárdon

Szerző: Vörös István, – 2013-03-06 13:49:07

A nemdohányzók védelmében hozott törvény betartását ellenőrizte a hatóság a hetekben.  A TEOL portál értesülései szerint Szekszárdon a legtöbb probléma abból fakadt, hogy hiányoztak a kijelölt dohányzóhelyek, vagy nem volt jól látható a tiltó tábla. Volt, ahol a működést is felfüggesztették.


A kép illusztráció!

Egy 100 ezer forintos egészségügyi és egy szintén 100 ezer forintos egészségvédelmi bírság a mérlege az akciónak. A közterületeket, ezen belül a játszóterek, buszmegállókat és oktatási intézmények előtti közterületeket vette célba a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve. Dr. Németh Lídia tiszti főorvos egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a dohányzás ellenőrzésével párhuzamosan a köztisztaságot is vizsgálták. A szakemberek e téren jelentősen kedvezőbb helyzettel szembesültek a tavalyihoz képest. Németh Lídia kiemelte, hogy az italozónak, amelynek felfüggesztették működési engedélyét, tele volt csikkekkel a környezete, valamint a vendégtere, a szociális helyiségei és az udvar is rendetlen és bűzös volt.

(teol.hu)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó