Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Hétfőn Kalocsán ismerkedhetnek a járás polgármesterei a Bács-Kiskun megyei önkormányzat területfejlesztési munkacsoportjának előadásában az integrált területi programban foglaltakkal.
Ennek célja, hogy az előttünk álló európai uniós pályázati ciklusban a kérelmek benyújtói tisztában legyenek azzal, hogy mely területeket és erőfeszítéseket célzó beruházásokra vagy fejlesztésekre nyerhetnek a legnagyobb valószínűséggel támogatást. Amint azt Varga Nellitől, a megyei közgyűlés kalocsai képviselőjétől megtudtuk, a szervezet legutóbbi, február végén tartott bajai tanácskozásán tárgyalta a szóban forgó elveket, amelyekről hétfőn Kalocsán több is kiderül.
Varga Nelli, a megyei önkormányzat kalocsai képviselője kiemelte, hogy az integrált területi programban foglalt alapelvek között szerepelnek összefogásra ösztönző pontok, csakúgy, mint a foglalkoztatást serkentő kritérium.
A sípszó után hagyjon üzenetet!