Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Kalocsaiakat is díjaztak a megyei bajnokok között

Szerző: Mike Szilvia, – 2014-12-18 14:18:36

Az elmúlt tanév diákolimpiai bajnokait, valamint felkészítő testnevelőiket és tanáraikat köszöntötte december 11-én a Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület. – tudtuk meg a Baon.hu-tól.

 

Középen: Bock Milán

A kecskeméti Református Kollégium dísztermében 17 egyéni bajnok és 14 győztes csapat fogadta a gratulációkat. A megyei diákport egyesület elnöke, Zsámboki Anna évértékelőjében elmondta: Bács-Kiskunban nagy hagyománya van a diáksportnak, amit bizonyít a megyei tanulók számos szép eredménye, valamint az a sok verseny – országos döntő és elődöntő –, amit évről évre helyben megszerveznek.

A kalocsai diákok közül díjazták az Eperföldi általános iskola atlétáját Bock Milán, Farkas Henrietta birkózót, valamint Kovács Fruzsina Kira sportlövőt. A Diákolimpiai bajnok csapatok között is érdekelt volt városunk sportoló közössége. Itt kiemelték kislabda hajításban a Kalocsai Kunszt József Általános Iskola tanulóit, akik szintén megyei elismerésben részesültek – írta a baon.hu.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó