Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az államalapító
Szent István ünnepe alkalmából Ünnepi Állománygyűlést tartott, amelyen Dr.
Farkasinszki Lóránt tűzoltó alezredes, igazgató köszöntötte a megjelenteket,
majd Bacsák Szilárd tűzoltó alezredes, hivatalvezető elmondta beszédét.
Ezt követően átadták az elismeréseket, valamint esküt tettek az újonnan állományba kerültek. A megyei igazgatóság első embere augusztus 20-a alkalmából, a kiemelkedő munka elismeréseképpen, soron kívül előléptette az állomány több tagját, köztük a kalocsai tűzoltóság munkatársát, Hangyási Jánost törzsőrmestert, aki már főtörzsőrmesterként láthatja el feladatait, áll a szervezet honlapján.
(Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
A sípszó után hagyjon üzenetet!