Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Jövő ősztől bevezetik a mindennapos testnevelést

Szerző: Bneu Edina, – 2011-07-05 15:11:50

A program megvalósíthatósága érdekében négy régióban összesen nyolcmilliárd forint értékben írnak ki létesítményfejlesztési pályázatot.


A kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről a megegyezés már megszületett Czene Attila sportért, illetve Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár között. Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni testnevelés óra tartanak majd a négy alsó osztályban, míg a felső tagozatban az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést.

"Remélem, a Parlament ősszel elfogadja a közoktatási törvényt, s ezzel az utolsó akadály is elhárul a megvalósítás elől"  hangsúlyozta Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén.

A főosztályvezető szerint 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van jelenleg Magyarországon, amely nem rendelkezik sportinfrastruktúrával. Szalay Ferenc, a sport- és turizmusbizottság fideszes alelnöke pedig úgy látja, hogy még több, közel 400 tornaterem hiányzik. A feltételek javítása érdekében a sportért felelős államtitkárság négy régióban összesen nyolcmilliárd forint értékben ír ki hamarosan létesítményfejlesztési pályázatot.

A kötelező testnevelés bevezetését pártállástól függetlenül minden képviselő üdvözölte.

Bardóczy Gábor kiemelte: azért is fontos a mindennapos testnevelés ügye, mert egy közelmúltban készült kutatás szerint ha tíz százalékkal sikerül növelni a lakosság aktivitását, akkor az több mint kilencmilliárd forint megtakarítást eredményez a táppénzkasszának.

(MTI)

 

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó