Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Jaj nektek, pesti autósok: jön a dugódíj!

Szerző: Gábor János, – 2010-05-04 07:58:30

A behajtási díj bevezetéséről a következő önkormányzati ciklusban határozhat a Főváros Közgyűlés, a jelenlegi városvezetés a döntést megalapozó szakmai anyagokkal kívánja segíteni a fontos várospolitikai lépést - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A hivatal emlékeztetett arra: már három éve foglalkozik az úgynevezett dugódíj bevezetésének lehetőségével Budapest vezetése, az erről készített tanulmányok elérhetők a www.budapest.hu oldalon. Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szombaton jelentette be, hogy az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten.



A szocialista politikus szerint ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy Budapesten bevezetnék a környezetvédelmi zöldzónákat, a behajtásért fizetendő díjakból 50 milliárd forint bevétele lehet a fővárosnak.

A Főpolgármesteri Hivatal hétfőn azt közölte: 2008-ban és 2009-ben két részletes szakmai tanulmány is készült a témában, tavaly januárban pedig a Fővárosi Közgyűlés is határozott a behatási díj bevezetéséről. A nemzetközi példák alapján a testület úgy döntött, hogy a 2012 után bevezethető rendszernek a tisztább levegőjű, tehermentesebb, lényegesen kisebb átmenő forgalmú belvárost kell szolgálnia. A rendszer bevezetése infrastrukturális fejlesztéseket igényel, ám a kiadások várhatóan két év alatt megtérülnének.

Budapest nem nyereséges, hanem önfenntartó rendszer bevezetését tervezi, amelynek bevételei a közösségi közlekedés, a kerékpáros infrastruktúra és a parkolás fejlesztését szolgálják majd - emlékeztetett a hivatal. Felidézték: a Főpolgármesteri Kabinet az elmúlt években több alkalommal is tárgyalt a fővárosi személyforgalmi behajtási díj (dugódíj) bevezetésének előkészítéséről. Az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt a Városkutatás Kft. dolgozta ki nemzetközi tapasztalok alapján.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó