Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Mesterházy lett az MSZP frakcióvezetője

Szerző: Gábor János, – 2010-05-04 07:53:59

Nagy többséggel Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek alakuló ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja. A frakcióülés közben tartott sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó pártelnök elmondta: 55-en voksoltak, közülük hárman nemmel, ketten érvénytelenül szavaztak, a többiek pedig igent mondtak a képviselőcsoport korábbi vezetőjének újraválasztására. A frakció elfogadta a szervezeti és működési szabályzatát is.



Mesterházy Attila elmondta: két helyettese lesz a frakcióban, de erről a kérdésről most nem volt szó, ahogyan arról sem, ki lehet a parlament szocialista alelnöke.

Beszámolt arról is: a frakció megalakulásakor a képviselőknek szavazással is jelezniük kellett, hogy akarnak-e csatlakozni a képviselőcsoporthoz és ezt egy nyilatkozattal is meg kellett erősíteni. Közölte, hogy a frakciótól mandátumot kapott a tárgyalódelegációjuk a parlament alakuló ülésével kapcsolatos egyeztetésekhez.

Mint mondta, az MSZP-frakció három pontban foglalta össze a legfontosabb elveket: a parlament továbbra is demokratikusan működjön, a kormányzati ellenőrző szerepe ne csorbuljon, illetve fontos társadalmi problémák kerüljenek a Ház elé. A frakcióvezető tájékoztatása szerint megkezdték a vitát arról, hogy az MSZP milyen törvényjavaslatokat nyújtson be a parlament alakuló ülésén. Május 14-ig ez több frakcióülésen is téma lesz.

Mesterházy Attila a Fidesz-kormányról azt mondta: felmerült bennük néhány kérdés, amelyekre szeretnének megnyugtató választ kapni. Ezek közül a legfontosabbnak a munkahelyteremtést és a munkavállalók érdekeinek képviseletét, illetve azok érvényesülését nevezte.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó