Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Ismét taroltak a rockerek a Kossuth-díj átadáson

Szerző: Lukács Kata, – 2012-03-16 07:44:36

Folytatódik a rockzenészek Kossuth-díjassá avanzsálása: tavaly Hobo, tavalyelőtt Lovasi András, idén Kovács Ákos és Demjén Rózsi kapta meg a kitüntetést. A díj nevét is megváltoztatnák, egyelőre csak a bizottság változott. A díjazottak 8,5 millió forintot kapnak.




A 2010-es kormányváltásig a Kossuth-díjasok és Széchényi-díjasok nevére az e célra létrehozott bizottságok – és az egyes szakterületek elismert szakértőiből álló albizottságok – tettek javaslatot. Az Orbán-kormány hatalomra jutása után azonban sorra mondtak le az irodalmi albizottsági tagok. Závodi Pál nyilatkozatában elmondta, hogy korábban az albizottság tagjaiként a különféle írószervezetek, alkotóműhelyek, kiadók, korábbi díjazottak javaslatait összegezték, és szavaztak arról, mely neveket, milyen sorrendben terjesztenek föl a díjakra. Závada azt mondta, hogy a politikusok egyetlen nevet sem húztak ki addig az általuk javasoltak közül. Hozzátette, esetleg hozzáírtak egyet-egyet, de őket is a jelöltek listájáról vették. Az új rezsimben viszont több jel, továbbá az 1998-2002-es tapasztalatok arra mutattak, hogy a Fidesz-kormány fölforgatná az előterjesztett névsorokat.

(hir24.hu)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Bezár a Buckingham-palota


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó