Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Szombaton ismét megnyitja kapuit Kalocsa talán legbensőségesebb karácsonyi boltja, a reformátusok jótékonysági vására, amely hagyományosan a Hunyadi utcai parókia épületében kap helyet.
Amint azt Hunyadi János lelkész rádiónknak elmondta, érdemes betérnie felekezeti hovatartozástól függetlenül. Hozzá tette, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően ezúttal a hét végét követő hétfő délután is kinyitják alkalmi boltjukat, amelynek teljes bevételét a hittanos gyermekek nyári táborozására és a templom majdani bővítésétre szeretnék fordítani. Emellett számba vette azt is, hogy mi mindennel várják a vásárlókat.
fotó: Kalocsai Néplap
Hunyadi János kalocsai református lelkész kiemelte, hogy a szombattól hétfő délutánig látogatható karácsonyi jótékonysági vásáruk nem csak a klasszikus értelemben vett ajándékokat és díszeket kínálja az érdeklődők számára.
A sípszó után hagyjon üzenetet!