Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Indul az ünnepi razzia

Szerző: Korsós Éva, – 2011-12-01 15:46:24

Országos ellenőrzés-sorozatot tart a rendőrség, az adóhatóság, a fogyasztóvédelem és a polgárőrség.

A közutakat, a vásárhelyeket és a köztereket érintő akció január közepéig tart - közölték az illetékesek egy sajtóbeszélgetésen csütörtökön. Felhívták a figyelmet arra: az idén változtak a pirotechnikai termékeket érintő jogszabályok.

Halmosi Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság  rendészeti főigazgatója elmondta: kiemelten kezelik a karácsonyi és a szilveszteri időszakot; elsősorban a bevásárlóközpontok, a vásárok, a piacok és a közterek területén lehet számítani kiemelt rendőri jelenlétre. A főigazgató kiemelte, hogy ilyenkor fokozottan figyelni kell a személyes értékekre, mert sok a vagyon elleni bűncselekmény, a baleset, és megnövekszik az erőszakos bűncselekmények száma is.

Kitért arra, hogy az utóbbi hónapokban újra növekedni kezdett a közúti balesetek száma, és ezen belül a halálos balesetek gyakorisága is. A rendőrség nem tudja, hogy a korábbi pozitív tendencia miért fordult meg, de az országos rendőrfőkapitány szigorúbb ellenőrzést rendelt el a közutakra; ez december 31-ig tart majd - fűzte hozzá.

Halmosi Zsolt emlékeztetett arra, hogy az idén megváltoztak a pirotechnikai termékekre vonatkozó jogszabályok. Az új szabályok értelmében az 1-es és a 2-es pirotechnikai osztályba tartozó - vagyis a kis zajszinttel járó és a csekély hatóanyag-tartalmú - eszközök szabadon forgalmazhatóak és bizonyos körülmények között felhasználhatóak egész évben. A harmadik kategóriába eső tűzijátékokat csak december 31-én 18 órától január 1-jén reggel hat óráig használhatják a nagykorúak.

A rendészeti főigazgató hozzátette: a rendőrség azt kéri az emberektől, hogy fokozottan figyeljenek oda értékeikre, vásároljanak tudatosabban, és fordítsanak figyelmet a környezetükben egyedül élő idős emberekre is.

Szabó Péter, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság piacfelügyeleti főosztályának vezetője elmondta: az ilyenkor tartandó ellenőrzések célja a termékbiztonság, illetve a vásárlók érdekeinek a védelme. Eddig negyven fényfüzérről vettek mintát, azok közül hat nem felelt meg a biztonságos termék követelményeinek. A főosztályvezető közlése szerint csak olyan helyen szabad vásárolni, ahol legalább "esély van a reklamációra".

Demeter Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgatója elmondta, hogy a piacokon, vásárhelyeken tartanak majd ellenőrzési akciókat. Munkatársaik elsősorban az illegális vagy hamis termékeket, a jövedéki termékek kereskedelmét és a számlaadási kötelezettség betartását ellenőrzik.

(hir24)

 

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó