Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Így épül az Astriceum a Szentháromság téren

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2015-05-24 10:26:19

Amint arról híreinkben már hallhatott, kissé megkésve, de sikerült elindítania a kalocsai érsekségnek azon beruházását, amellyel az egyház is kiveszi a részét a milliárdos „Kalocsa szíve” városfejlesztési programból.

Ennek értelmében a Szentháromság téren, a Főszékesegyházzal átellenben álló volt papi kollégium szebb napokat is látott épületét fogják interaktív, látványos, minden eddiginél újszerűbb múzeumi élményt ígérő látogatóközponttá alakítani. A majdani létesítmény az Astriceum nevet fogja viselni az első kalocsai érsek után, tudtuk meg dr. Bábel Balázstól, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érsekétől, aki örömmel jelentette be, hogy már a kivitelezés is gőzerővel folyik a projekthelyszínen.

A beruházás részleteiről az érsekség főépítésze, Vörös Márta nyilatkozott rádiónknak. Mint elmondta, kivételesen nagy kiállítótér szolgálja majd a látogatók tartalmas időtöltését a készülő múzeumban. A szakember arról is szót ejtett, hogy mi történik jelenleg az immáron kordonokkal körülvett építési területen.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó