Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Idén is tóátugrással kezdődik a Fishing on Orfű

Szerző: Gábor János, – 2011-06-23 11:24:16

A rendszeres látogatók jól tudják, hogy nincs FOO tóátugrás nélkül, hiszen a fesztivál ötlete tulajdonképpen innen ered. 2007 novemberében a Kiscsillag zenekar épp klipet vett fel az üdülőfaluban Fishing on Orfű című dalához - amelynek szövegét Rátgéber László írta – és Lovasi Andrásék itt találták ki, hogy a Monthy Python tiszteletére – akik annak idején a La Manche csatornát próbálták átugrani - szervezniük kellene egy tóátugrást Orfűn. Ott van ugyanis az a tó és még nem ugrotta át senki, és úgy döntöttek, hogy egy fesztivált is szerveznek az esemény köré.

Rátgéber László (balra) és Lovasi András, a "nagy pillanat" előtt:


2008-ban Rátgéber László csodaedző aztán megkísérelte átugrani a tavat, de hiába volt a sok kemény edzés, kudarcot vallott - mint később kiderült, egy gonosz külső erő rántotta a vízbe – de a 2009-es szörnyvadászat fényes sikere után 2010-ben sem sikerült neki elérnie a kitűzött célt. A kudarcba fulladt tóátugrási kísérletek ellenére ebből a komolytalan kis dalból és ötletből mindenesetre egy egész komoly nagy fesztivál nőtt ki, Rátgébernek pedig akadtak követői, sőt, évről évre egyre több, de valószínűleg innen már mindenki jól ismeri ezt a történetet.



Tisztelegve a hagyomány előtt, a szervezők 2011-ben is tóátugrással nyitják a fesztivált, nem adva fel a reményt, hogy egyszer valakinek sikerül, ezúttal azonban egy rendkívüli tóátugrási kísérletnek lehet megfigyelője (vagy résztvevője) az, aki június 23-án, csütörtökön 15:00-kor az Orfűi tó partjára látogat. Lovasi Andrásék ugyanis egy nemzetközileg már ismert vízparti őrületet hoznak el Orfűre, amely az angolszász nyelvterületen Slip and Slide névre hallgat, aminek a magyar megfelelője talán "Csússz és Repülj" lehetne. A több mint 20 méter hosszú rámpa felvizezett - és ezáltal igen csúszós - folyosóján indulnak majd neki a bátor jelentkezők, hogy a pálya aljánál lévő meredek felívelés dobja ki őket a tó vize felé. Aki bevállalós, az - természetesen a megfelelő biztonsági védőfelszerelések segítségével - nekivághat, hogy megkísérelje felülmúlni a világhírű kosárlabdaedző, Rátgéber Lászlót, már csak azért is, mert ő idén nem kíván újabb próbát tenni. ”A sport engem arra tanított, mindig fel kell ismerni, hogy hol a határ. Eljött az ideje annak, hogy végre bevalljam magamnak és másoknak is: a kitűzött cél meghaladja a képességeimet, nem megy ez nekem. A tó erősebb nálam” – jelentette be döntését a szervezőknek Rátgéber.

fishingonorfu.hu
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó