Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Idén is Csányi Sándor az ország leggazdagabb embere

Szerző: Korsós Éva, forrás:MTI – 2014-05-04 12:48:45

Az idén is - ahogy 2011 óta minden évben - Csányi Sándor az ország leggazdagabb embere, a második helyen Bige László, Péti Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa áll, a harmadikon pedig az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György - írta napi.hu vasárnap a cég kiadásában május 8-án megjelenő, A 100 leggazdagabb című kiadvány alapján.

A 100-as elitklubba az idén minimum 5,3 milliárd forinttal lehetett bekerülni, ez 400 millió forinttal haladja meg a múlt évit. A lista egyetlen női szereplője továbbra is Kósa Erika.

A Napi.hu immár hagyományosan május elején megjelenő magyarországi listáján szereplők összvagyona 2460 milliárd forint, 180 milliárddal haladja meg az előző évit. A 7,9 százalékos növekedés jócskán felülmúlta a 2013 egészében a Központi Statisztikai Hivatal által mért 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken bő hat százalékkal nőtt a leggazdagabbak vagyona - írta a napi.hu.

Megjegyzik, hogy az első, 2002-ben megjelent 100 leggazdagabb rangsorában szereplők összvagyona akkori áron csupán 632 milliárd forint volt. Ez az elmúlt 13 év alatt éppen négyszeresére emelkedett - miközben ezen időszakban a fogyasztói árak összesen 77 százalékkal nőttek.

Az idén kilenc új név szerepel a százas listán, közülük a legelőkelőbb helyen Polony István, az Olajterv-csoportban tavaly 47 százalékos tulajdonrészt szerzett üzletember végzett.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó