Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Hoppá! Kiválik a Tancskcsapda gitárosa

Szerző: Vörös István, – 2012-01-16 17:02:57

Tizenkilenc együtt töltött év után szétválnak a Tankcsapda és Molnár Levente Cseresznye gitáros útjai. A távozás okaként mindkét fél a személyes viszonyok elfáradását jelöli meg.




„Talán lehetne még így is egymás mellett dolgozni, de ez már nem lenne őszinte, sem a rajongók, sem pedig egymás felé. A Tankcsapda viszont nem erről szól.” – írta közleményben a zenekar frontembere, Lukács László a szakításról.


Cseresznye egy hosszabb írással köszönt el mindenkitől, ezt most változtatások nélkül tesszük közzé:

„Igazából még mindig felfoghatatlan nekem ez az egész, reggel, ha felkelek, végig kell gondolnom, hogy csak álom volt vagy mi… na szóval, ahogy a házastársak szokták mondani Laci kiszeretett belőlem. Persze nem semmi 20 évet egymás mellett lehúzni, ennyi idő alatt nagyon sok minden jó, rossz történik egy kapcsolatban, örülés, összeveszés, bulizás stb. Nagyon sok mindent átéltünk együtt, ez már nem elvehető. Úgy gondolom, hogy az az egység, egységes kép, ami a Tankcsapdát képviselte, sőt egyik meghatározója volt, megbomlott. Egy nagyobb pihenő és itt a lelki dolgokról beszélek elsősorban, ráfért volna mindenkire. Mivel nem volt alkalmam elbúcsúzni a közönségtől, barátoktól, ismerősöktől ezt most teszem meg. Szóval nagyon köszönök mindent, örülök, hogy részese lehettem a shownak, itt nőttem fel köztetek, tőletek lettem „valaki”, konkrétan Cseresznye. Szóval nagy köszönettel tartozom mindenkinek, akik mellettünk voltak és segítették a zenekar pályafutását, végigkísérték a fejlődésünket. Nagyon nagy dolog, hogy egy kis debreceni zenekarból ide jutottunk ahol ma tart a Tankcsapda, és ezt nélkületek, a közönség nélkül nem tudtuk volna elérni, sziasztok! Részemről R.I.P.”


A Tankcsapda december 29-én a Főnix Csarnokban teltház előtt búcsúztatta a 2011-es évet. A zenekari munkát januárban már az új dalok írásával folytatják, április elején pedig újra turnéra indulnak. Azt, hogy ki lesz Cseresznye utódja, egyelőre nem lehet tudni, Lukácsék keresik az új gitárost.


(mtv.co.hu)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó