Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Hiába a tiltakozás: bezárják és lebontják a Zöld Pardont...

Szerző: Bneu Edina, – 2011-09-23 09:07:36

Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely – közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után. Az újbudai önkormányzat közölte: az új helyszínt illetően nyitottak a javaslatokra.


A jegyző elmondta: a ZP vezetősége pénteken kapja kézhez a döntést, illetve a határozatot, amelyben előírják, hogy mikor kell elhagynia a területet. A ZP-nek október 31-ig van érvényes engedélye. A vitáról – mivel zárt ülésen tárgyalták – a jegyző nem közölhetett részleteket, de mint mondta, az elutasítás indokai pár napon belül felkerülnek az internetre. A ZP működési engedélyét a döntés nem érinti, így elköltözhet egy másik helyszínre – tudatta a jegyző.

Az újbudai önkormányzat csütörtök este közleményben tudatta: a ZP és a Rio október 31-ig tarthat nyitva, ezt követően a felépítményeket el kell bontani és vissza kell állítani a tér eredeti állapotát. Hangsúlyozták, hogy nem a Zöld Pardonnal, hanem a helyszínnel van a probléma, éppen ezért továbbra is nyitottak a javaslatokra, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy “a helyzet mindkét fél számára megfelelően rendeződjön”.

A Zöld Pardon augusztusban nyújtotta be közterület-használati kérelmét a XI. kerületi önkormányzathoz, mert a jelenlegi szerződéssel csak október 31-ig használhatja a Petőfi híd budai hídfője melletti területet. A kérelem szerint további öt évre – 2016. október 31-ig – bérelnék a mostani helyszint.

A kérelem beadása után Hoffmann Tamás újbudai polgármester azt mondta, hogy nem kívánják a szerződést meghosszabbítani a lakossági panaszok miatt. A ZP-nek nem volt tudomása ilyen panaszokról, illetve később azt közölték, hogy ezek névtelen bejelentések. Kővári Zsuzsa, a Zöld Pardon egyik tulajdonosa csütörtökön a testületi ülés előtt adta át a kabinetfőnöknek azt a 110 ezer 910 támogató aláírást, amelyet néhány hónap alatt gyűjtöttek.

A tulajdonos emlékeztetett, hogy a ZP megmentéséért szervezett múlt vasárnapi koncertre több tízezren jöttek el. A ZP-ben  – 13 éves működése alatt – több mint 1800 koncertet tartottak hat és félmillió vendég előtt – mondta. A csütörtöki képviselő-testületi ülés elején Gajánszki Áron, az LMP XI. kerületi frakcióvezetője indítványozta, hogy nyílt ülésen tárgyalják a ZP ügyét, de Horti István jegyző közölte, erre nincs lehetőség. Mint mondta, a törvény értelmében a hatósági ügyeket zárt ülésen kell tárgyalni, de a határozatot nyilvánossá teszik majd.

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester csütörtökön a fővárosban újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy “politikailag nem túl ügyes döntés” a Zöld Pardon bezárása. Mint mondta, csak a rendelkezésére álló információk alapján tud véleményt formálni a szórakozóhelyről; tudja egyebek mellett, hogy a Zöld Pardon nagyon szigorú szabályok szerint működik, ahová kiskorúak például csak írott szülői engedéllyel mehetnek be. Jelezte, hogy tisztában van a hely népszerűségével, és azzal, hogy a szórakozóhely nem lakókörnyezetben van, hanem egy egyetemi kampusz közepén.

“Kifejezetten ezeknek a szempontoknak az ismeretében mondom azt, hogy amennyiben a helyzet ez, nem pedig más, akkor ennek a szórakozóhelynek, ami olyan népszerű a fiatalok körében, a bezárása politikailag nem túl ügyes döntés” – mondta Tarlós István.

Az önkormányzat és a ZP közötti vitában felmerült az is, hogy a szórakozóhelyet költöztessék a Rákóczi híd mellé. Ezt az ötletet a ZP vezetősége elvetette, arra hivatkozva, hogy szerintük a szórakozóhely a közlekedés és a zaj szempontjából ideális helyen van, és esetleges elköltöztetése több problémát okozna, mint amennyit megoldana.

A Rákóczi híd közelében nem közlekedik semmilyen éjszakai járat. Az MTI megkereste Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy nem terveznek semmilyen éjszakai BKV-járatot üzembe állítani az említett területen, mivel éppen a ZP és a hozzá hasonló szórakozóhelyek miatt jár idén május 1-től egész éjjel a 6-os villamos.

(ingatlan.net)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó