Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Helyi tanárok a Nemzeti Pedagógus Kar küldöttségében

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-11-20 12:04:43

Az elmúlt pénteken a Bajai Szakképzési Centrum kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma dísztermében tartott alakuló ülést a Nemzeti Pedagógus Kar Bács-Kiskun megyei küldöttsége.

Mint megtudtuk, az egység némi késéssel jött létre, 2014-ben ugyanis nem volt elegendő jelentkező a sikeres szerveződéshez. A pénteki ülés azért is volt fontos esemény, mert a jelenlévők titkos szavazással azonnal megválasztották az egyes tisztségviselőket is.

Döntésük alapján Fekete Antal lett az elnök, helyettese pedig a kecskeméti Szabó István Sándor. Utóbbin kívül egyébként mindenki kalocsai a gyűlésben. Etikai bizottsági elnöknek Junger Pétert, elnökségi tagnak Török Krisztinát, Arnold Adrient és Nagy Gézánét választották.

Az ülésen eldőlt az is, hogy országos küldött lesz Arnold Adrien, Illés Péter, Junger Péter, Martin Gábor, Szabó István Sándor és Török Krisztina.

Az eseményen személyesen közreműködő Szakál Ferenc Pál, a Nemzeti Pedagógus Kar Pest megyei országos elnökségi tagja rádiónknak elmondta, hogy fontos mérföldkő volt a pénteki nap a szervezet életében.

A rendezvénynek helyet adó Dózsa iskola tagintézmény-vezetője, egyben a Nemzeti Pedagógus Kar Bács-Kiskun megyei küldöttségének elnöke, Fekete Antal örömmel emelte ki, hogy az országos gyűlésben a pénteki események nyomán jelentős létszámban lesznek jelen kalocsai és környékbeli pedagógusok.

Hozzátette, hogy elnökként is legjobb tudása szerint fog helytállni a szervezetben.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó