Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Házi őrizetbe került Geréb Ágnes

Szerző: Gábor János, – 2010-12-21 14:03:10

Megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított szülész-nőgyógyászt kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Bánáti János, a szülész-nőgyógyász egyik védője a döntést követően az MTI kérdésére azt mondta: a bíróság úgy látta, hogy nem szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása, a nyomozás akadályozásának veszélye már nem áll fenn a bíróság szerint. A PKKB úgy ítélte meg: egyedül a bűnismétlés lehetősége áll fenn, de ehhez elegendő a házi őrizet is - tette hozzá. A tárgyalóteremből kilépő Geréb Ágnest többen átölelték a bíróság folyosóján.



Geréb Ágnest október 8-án helyezték előzetes letartóztatásba foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A szakmája gyakorlásától még 2007. október 26-án három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt három nappal korábban állították elő, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteni. Meggyanúsítását követően foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábban történt eset kapcsán is eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A PKKB november 8-án hosszabbította meg a kényszerintézkedés időtartamát.

A Legfőbb Ügyészség hétfőn közölte az MTI-vel, hogy Geréb Ágnes előzetes letartóztatásának megszüntetése helyett a házi őrizetbe helyezést indítványozta. Aznap a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt "öröménekléssel" tüntettek a szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért.

(MTI)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Vádat emeltek Timosenko ellen!


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó