Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Vádat emeltek Timosenko ellen!

Szerző: Gábor János, – 2010-12-21 13:58:55

Hatalommal való visszaélés címén az ukrán ügyészség hivatalosan vádat emelt hétfőn Julija Timosenko volt kormányfő ellen. Az ügyészség szerint a miniszterelnöki posztot 2005-ben, majd 2007 és 2010 között betöltő politikus hűtlen kezeléssel gyanúsítható a széndioxid kibocsátási kvóták eladásából származó összegek szabálytalan kormányzati felhasználása kapcsán.



Már ki is hallgatták, és közölték vele, hogy nem hagyhatja el lakhelyét. A gyanú szerint Timosenko kormánya 300 millió dollárnak megfelelő összeget használt fel szabálytalanul, amikor a nyugdíjkasszát töltötte föl vele. Ha a vád bebizonyosodik, 7-10 év börtön is kiszabható a volt miniszterelnökre.

A politikus abszurdnak minősítette a vádemelést a pártja által kiadott közleményben. "A pénzt a nyugdíjasoknak fizettem ki. Ez nem bűncselekmény az ukrán törvények értelmében" - idézte őt a közlemény. Timosenko szerint a vádemeléssel Viktor Janukovics ukrán államfő akar megszabadulni tőle, azaz legfőbb politikai vetélytársától.

(MTI)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Lefagyott a frankfurti reptér


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó