Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
A Fényi Gyula Általános Iskola 6. A osztályának csapat egy formabontó színházi előadásra hívja csütörtök délután öt órára a Városi Színházba.
A „Szemfényvesztők” néven a Fénykör Közösség által hirdetett Energy Factory verseny országos döntőjébe jutott kis csapat ekkor mutatja be ugyanis versenymunkáját, ami nem más, mint egy általuk írt színpadi játék. „A Földünk a tét” címet viselő előadás forgatókönyvének tökéletesítésében Geszti Pétertől is Csonka Andrástól is kapott segítséget a lelkes csapat – tudtuk meg tanáruktól, Török Krisztinától, aki azt is elárulja, hogy mit nyerhetnek a fiatalok a megmérettetésen.
A kalocsai kertvárosi iskola „Szemfényvesztői” ugyan korábbi projektmunkájuk során már levették a lábáról az Energy Factory mentorait – heteken belül kiderül, hogy meddig juttatja őket a mezőnyben a színházi előadás. Tanáruk, Török Krisztina megjegyezte, hogy egy kattintással Ön is segítheti, hogy minél jobb eredményt érjenek el iskolásaink.
A sípszó után hagyjon üzenetet!