Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Galériával: Íme, a Kalocsa Városért díjjal kitüntetettek

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2015-08-20 10:00:12

Felemelő alkalommal kezdődött Kalocsán az augusztus 20-i ünnepség a Városházán. Átadták ugyanis a Kalocsa városért sokat tettek számára mindazon kitüntetéseket, amelyekről korábban már döntött a testület.

Ennek értelmében a város ifjúságának neveléséért Keleti Sarolta, a Szent István Gimnázium tanára és igazgatóhelyettese vehetett át plakettet.

A díjátadáson készült összes fotó galériáját itt találja!

Tudományos munkájáért dr. Lakatos Andor érseki levéltárost díjazták, míg a népművészetéért járó elismerést Kákonyi László néptáncos vehette át.

Kalocsa művészetéért díjat kapott Kiss István művésztanár, a közművelődésért járó elismerést pedig Tamás László könyvtárigazgatónak ítélték. Kalocsa város közszolgálatáért dr. Lakatos István nyugalmazott bírót tüntették ki, míg a város egészségügyéért díjat Dr. Deák Zoltán főorvos, volt kórházigazgató vehette át. Kalocsa gazdaságáért elismerést kapott Sziráki Szilárd, a Budamobil-Cargo Kft. ügyvezető igazgatója, a sportdíjat dr. Rigó József, a városi asztalitenisz szakosztály vezetőjének ítélték.

Szociális munkáért Sántha Béláné, a Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátó Központ vezetője, míg a Kalocsa ifjúságáért díjat Greksa Zsófia diákpolgármester vehette át.

A jutalmazottakat dr. Bálint József polgármester köszöntötte.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó