Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Földre kerül a Lufthansa: sztrájk 4 napig

Szerző: Gábor János, – 2010-02-22 08:53:19

Hétfő hajnal óta tart a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa történetének várhatóan eddigi legnagyobb, négy naposra tervezett sztrájkja, kora reggeli értesülések szerint a légitársaság több járatát törölték az ország legnagyobb repülőterein, így a frankfurti, a müncheni, a kölni, valamint a berlini repülőtereken. Ferihegyen eddig 7 járatot töröltek; az érkező 13 járat közül négyet, a 13 induló közül pedig hármat. A sztrájkot a légitársaság pilótáit tömörítő Cockpit szakszervezet jelentette be, miután mostanáig eredménytelenek voltak az anyavállalattal a bérek 6,4 százalékos emeléséről, továbbá a munkahelyek garantálásáról még az elmúlt évben kezdett tárgyalások.



A négy naposra tervezett munkabeszüntetés, amelyben értesülések szerint több mint 4 ezer pilóta vesz részt, a Lufthansát, annak egyik leányvállalatát, a Germanwingset, továbbá a Lufthansa Cargót érinti.

A négy nap alatt előreláthatólag több mint 3.200 bel-, illetve külföldi járat esik ki. Ehhez hasonló méretű sztrájk még nem volt a naponta mintegy 150 ezer utast szállító légitársaság történetében.

A Lufthansa, illetve a sztrájkban érintett Germanwings előzetesen egyfajta szükségtervet dolgozott ki. A Lufthansa esetében ez azt jelentené, hogy a napi 1.800 járat helyett mintegy ezret próbálnának indítani, és a Germanwings is hasonló ígéreteket tett. A légitársaság közölte, hogy a már megvett repülőjegyeket az utasok más járatokra cserélhetik át vagy sztornírozhatják, illetve vasúti közlekedésre válthatják át.

A négy napra tervezett munkabeszüntetés legkevesebb 100 millió eurós veszteséget okozhat a légitársaságnak. 

MTI

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó