Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Évről évre népszerűbb a szakmári borverseny

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2018-02-22 10:45:01

Szakmáron a hétvégén negyedik alkalommal mustrálja majd szakmai és társadalmi zsűri a környékben 2017-ben született borokat.

A kistérségiként hirdetett versenyre minden évben több és több mintát neveznek, ami fémjelzi a megmérettetés létjogosultságát, valamint azt is, hogy sikerült a köztudatba vezetni, hogy e tájon is készülnek jó, és versenyeztetésre alkalmas nedűk.

A szervezőcsapat, illetve az ítészek képviseletében Marosvári Gábor a KORONAfm100-nak elmondta, hogy utolsó utáni pillanatba értünk a minták fogadását illetően, a nevezési határidő pedig lezárult.

A szombati eredményhirdetést bál követi, ami ugyancsak népszerű a faluban, jegyezte meg.

A tavalyi verseny győztesei

Marosvári Gábor, a szombaton tartandó IV. szakmári kistérségi verseny eredményhirdetése kapcsán azt is kifejtette, kik foglalnak majd helyet a bírálók soraiban.

Mint mondja, a nevezett minták javát fehér- és rozéborok teszik ki, ami ismerve a helyi adottságokat, nem meglepő.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó