Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Emléktábla tiszteleg a kalocsai Szent István Gimnáziumban Dr. Kuczi Károly néhai igazgató előtt. A márványtáblát a szépemlékű pedagógus lánya, Kuczi Ágnes és Simon Zoltán, Kalocsa Város alpolgármestere avatta fel pénteken. Keleti Sarolta, az intézmény igazgatóhelyettese rádiónknak elmondta, hogy mindig is fontosnak vélték, hogy méltó emléket állítsanak a néhai kollégáknak, és néhány gondolatban összefoglalta Dr. Kuczy Károly pályáját.
A Szent István Gimnázium igazgatóhelyettese, aki maga is tanítványa, majd kollégája volt az egykori intézményvezetőnek, maga is jó szívvel emlékezik rá úgy diákként, mint pályatársként.
A sípszó után hagyjon üzenetet!