Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Eltörölhetik a házi feladatot a franciák

Szerző: Bneu Edina, – 2012-10-18 14:22:28

A francia elnök, Francois Hollande jelentősen átformálná az oktatási rendszert, rövidülhet az oktatási hét, megszűnhet a házi feladat, ha sikerül elfogadtatnia törvénytervezetét. A fiatal szavazók körében biztosan népszerű lehet a francia elnök, a szülőket nehéz feladat elé állíthatja.



Hollande szerint a házi feladat egyenlőtlenségeket szül, mert nem igazságos, hogy vannak, akiknek tudnak otthon segíteni, míg a hátrányos helyzetű tanulók nem tudnak ilyen segítséget igénybe venni. „A munkát az iskolában kell elvégezni, sokkal inkább, mint otthon." - indokolt még Hollande.
A házi feladat eltörlése mellett még azt is szeretné elérni, hogy kisebb legyen az évismétlők száma, és a tanulók naponta kevesebb időt töltsenek az iskolában, mint most. Ugyanakkor az eddigi négynapos iskolahét, az általános iskolákban szerdán nincs oktatás, négy és félnaposra nőne a tervezet szerint.
Az Associated Press szerint a francia diákok a négynapos iskolahét ellenére az egyik legnagyobb terhelést kapják. Az OECD tagországok 774 órás átlagával szemben ők átlagosan 847 órát töltenek az iskolában évente. Hagyományosan 8:30-tól 16:30-ig tart az oktatás, még a legkisebbeknek is, de nem ritka, hogy csak eset hat körül mehetnek haza.
A kritikusok szerint, ha átmegy a tervezet, akkor a szülőket is nehéz feladat elé állítja, mert meg kell szervezniük a gyermekeik szabad délelőttjét, és azt, hogy korábban kell értük menni az iskolába. Kézenfekvőnek tűnik, hogy valakit megbízzanak a gyerekek felügyeletével, de az oktatás így is sokba kerül, és nem szívesen áldoznának rá még többet.
(index.hu)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó