Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
A héten első alkalommal tartottak elsősegély-bemutatót a kalocsai Vöröskereszt és a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös szervezésében az érdeklődők számára. Amint azt a foglalkozásvezető Bálint Sándorné, a Vöröskereszt elnöke rádiónknak elmondta, az első programon főként középiskolás kollégisták vettek részt, de az elkövetkező alkalmakra mindenkit várnak, aki elmélyítené elsősegély-nyújtási tudását.
Bálint Sándorné úgy véli, rendkívül fontos az, hogy minél fiatalabban megismerkedjen az ifjúság ezen ismeretekkel, ugyanis ha alapos tudással rendelkeznek, a mindennapi életben adódó váratlan helyzetekben is határozottan, biztos kézzel tudnak segíteni.
A sípszó után hagyjon üzenetet!