Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Elbúcsúzott a Magyarország szépe versenytől Kalocsa Csillaga

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2018-06-30 09:53:36

Szabó Csillag, Kalocsa szülöttje számára, aki képviselte már hazánkat Japánban Magyarország szépségkirálynőjeként, a héten véget ért a Magyarország szépe verseny.

Első körön sikerült bejutnia az elődöntőbe válogatott lányok közé, és határozott célja volt a fináléig meneteli, azonban az idén ez nem sikerül. Mint közösségi oldalán megírta, három nemzetközi világversenyen képviselte hazánkat, így emelt fővel távozhat.

Búcsúnapján Instagram-oldalán indított élő adásban válaszolta meg a hozzá intézett kérdéseket, amelyből kiderült, hogy úgy érzi, „túlkészült” a versenyre.

A zsűri, meglátása szerint ezúttal sokkal inkább a természetességet keresi a lányokban. Hozzátette, hogy ő maga az vallja, egy szépségverseny mezőnyében az első pillanattól a nemzetközi szintű megmérettetésre kell készen állni – ennek szellemében versenyzett ő maga is.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó