Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Az utolsó métereken is beállnak a markolók
Évek óta várja Géderlak, Uszód és Dunaszentbenedek, hogy végre elkészüljön a korszerű szennyvízelvezető hálózatuk, amely beköti őket a megnövelt kapacitású kalocsai vízműbe. A három települést érintő, nagyszabású, több milliárd forintos beruházásnak már tavaly el kellett volna készülnie, ám a kivitelező Alisca Bau Építő Zrt. markolói több helyen is talajvízbe botlottak, így sokszor még szivattyúzni is kellett, hogy lefektethessék a csöveket. A szokatlanul magasan megjelenő vízrétegek, a dunaszentbenedeki helyzetjelentések szerint még mindig akadályozzák a munkát, pedig a projekt már közel száz százalékos. Vargyas Mihály polgármester célegyenesbe fordult beruházásról és már csak egy balszerencsés helyszínről beszélt.
(képünk illusztráció!)
Vargyas Mihály polgármester a bizakodó gondolatok után tolmácsolta a helyiek kisebb elégedetlenségét is, amit abból a szempontból jogosnak vél, hogy valóban próbára tette a türelmüket a beruházás elhúzódása. Mostanra ugyanakkor egy szinte kész csőrendszer áll rendelkezésre, tehát lassan tényleg jöhet az átadás.
A sípszó után hagyjon üzenetet!