Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Csere László jön Détár Enikő helyett a kalocsai operettgálára

Szerző: Vörös István, – 2013-01-04 08:28:06

Vis major helyzet állt elő a szombat esti kalocsai Újévi Operettgála programját illetően. Ágynak dőlt ugyanis az est sztárvendége, Détár Enikő színésznő, akinek a nevével a jegyek kibocsátása óta fémjelzik a Kalocsai Színház népszerű programját. Jó hír azonban, hogy a nagyérdemű nem marad sztárfellépő nélkül. Megvan ugyanis a művésznő utódja, az Budapesti Operett-Musical Színház Jászai Mari-díjas színészének, Csere Lászlónak a személyben, nyilatkozta rádiónknak Szabó Árpád, a városi teátrum igazgatója.



Csere László Kovács Zsuzsával

Szabó Árpád az idei Újévi Operettgála kapcsán azt is elárulta hallgatóinknak, hogy a közelgő előadás kissé más jellegű lesz, mint amit az elmúlt nyolc esztendőben megszokhatott a közönség. A direktor elmondása szerint az előadás a „nagy hangok” show-ja lesz.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó