Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Befutott az IMF válasza

Szerző: Korsós Éva, – 2012-10-03 08:50:43

Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére, a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdődhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával - mondta Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában.

Az IMF-válasz tartalmát firtató kérdésre a Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke kifejtette: a valutaalap pontosításokat kért néhány kérdésben, például arról, mekkora költségvetési javulást vár a kormány egyes intézkedésektől, és érdeklődtek a jegybanki tranzakciós illetékről is.

A kormányzat elképzelései között említette Rogán annak megfontolását, hogy a következő két évben a közigazgatásból nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új dolgozókat, amivel az állami szférában évente akár 20 ezer emberrel is csökkenthető a foglalkoztatottság. Azt is átgondolják - folytatta -, hogy az államigazgatáson belül ne folyósítsanak egyszerre nyugdíjat és fizetést. Mindettől több tízmilliárdos megtakarítás várható - tette hozzá.

Szóba került továbbá a nyugdíjjárulék-fizetés átalakítása úgy, hogy a nagyobb jövedelműeknek, az adózók felső egy százalékának több járulékot kellene fizetniük - ismertette a frakcióvezető.

(hir24)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó