Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
A jövő héten visszatérnek a Balaton partjára a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fúvószenekarának muzsikusai, ezúttal azonban nem fellépésre érkeznek, mint az történt néhány héttel ezelőtt, hanem az iskola szokásos nyári táborára. A kikapcsolódás mellett sokat gyakorol majd a rezesbanda, árulta el hallgatóinknak Betlenné Dajkó Ágnes karmester, megjegyezvén, hogy néhány darab erejéig Balatonszárszón is színpadra állnak.
A Liszt AMI Fúvószenekarának vezetője azt is megosztotta velünk, hogy milyen műsorral készülnek a zenebarátok számára, valamint szólt a nyári próbákkal és gyakorlással kapcsolatos pozitív élményeiről is.
A sípszó után hagyjon üzenetet!