Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Az 1848-49-es eseményekre emlékeztek Kalocsán

Szerző: Vörös István, – 2011-03-15 12:44:28

Több száz fős tömeg emlékezett Kalocsán március 15-én a Negyvennyolcasok terén az 1848-49-es eseményekre a forradalom kitörésének évfordulóján. A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rézfúvós zenekarának dallamai és a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjainak műsorát követően a városi ünnepi szavalóverseny győztes diákjai verseltek, majd Simon Zoltán alpolgármester szólt az ünneplőkhöz, aki beszédében ’48 történelmi jelentőségét és mindennapjainkra gyakorolt hatását hangsúlyozta.

Simon Zoltán kiemelte a forradalmi eszmék aktualitását, melyet napjaink politikai viszonyaival hozott összefüggésbe, majd az alpolgármesteri beszédet követően megkoszorúzták az első Felelős Magyar Kormány minisztereinek szobor-csoportját. A rendezvény végén szokásosan a sétáló utcai kúthoz invitálták a megjelenteket, melyből a nemzeti ünnep napján víz helyett bor folyt.


A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó