Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
A Bajai Rendőrkapitányság nyomoz
csalás gyanúja miatt egy 20 éves nagybaracskai lakos feljelentése alapján
ismeretlen tettes ellen.
A kép illusztráció!
A gyanúsított állítólag még tavaly decemberben előzetes
megállapodás után egy előfizetéses telefont vásárolt a pórul járt illetőtől,
amelyért hatezer forintot adott, mondván azt egy cég majd átveszi tőle, az
eladónak pedig semmilyen kára nem származhat az üzletből. A sértett a telefont
és a hozzá tartozó SIM kártyát át is adta, amelyen az ismeretlen több mint 200
ezer forintos tartozást halmozott fel neki, számolt be az esetről a Bács-Kiskun
Megyei Rendőr-főkapitányság.
A sípszó után hagyjon üzenetet!