Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

A jánoshalmi barbárok vádirata: rablás, nemi erőszak

Szerző: Vörös István, – 2012-12-20 17:45:36

Többek között csoportosan elkövetett rablás és erőszak miatt nyújtottak be vádiratot az ügyészek a négy jánoshalmi férfi ellen, akik még a nyáron támadtak meg egy német házaspárt, az asszonyt pedig egyikük a támadás során meg is erőszakolta, írta a Kecskeméti Hírhatár.


Apa (jobb) és fia (bal): az idősebb erőszakolta meg a német asszonyt

Az eset július 18-án, az éjszakai órákban történt, amikor egy apa-fia páros, valamint egy harmadik elkövető Jánoshalma külterületén, egy német pár házába próbált betörni, azonban a férfi ezt észrevette. Csoportosan estek neki a támadók, majd a nőre került a sor, aki segítségért kiáltott. Ekkor az egyik bandita megütötte és megerőszakolta az asszonyt. A német férfi súlyos sérüléseket szenvedett el, az asszony pedig sokkos állapotba került. Vallomástételüket követően távoztak Magyarországról, ahová – mint kijelentették – soha többé nem térnek vissza. A három vádlottat a rendőrök elfogták. A Kiskunhalasi Városi Ügyészség jár el az ügyükben, írta a portál, amelyen fotókat is közöltek a támadókról.

(Fotók, forrás, még több részlet: Kecskeméti Hírhatár)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó