Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

A helyszínen elkapták a tűz okozóját

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2014-03-12 13:34:04

Öregcsertő és Csornapuszta között két hektáron égett a növényzet, a tűz okozóját a helyszínen elkapták, tájékoztatta rádiónkat Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A kép illusztráció!

Az esethez a keceli önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik csak gyalogosan tudtak a tűz közelébe jutni és másfél óra kellett ahhoz, hogy a szakemberek megfékezzék a lángokat. A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre a helyszínen megtalálta a tűz okozóját is. Mint kiderült, az illető nem tartotta be a szabadtéri égetés szabályait. Nem volt nála semmilyen tűzoltóeszköz és elmulasztotta kötelezettségét is, miszerint 24 órával a tűzgyújtás előtt be kellett volna jelentenie szándékát.

Az ilyen gondatlan magatartás akár emberéletet is veszélyeztethet, ezért a jogszabály kötelezően kiszabandó bírság összeget határoz meg, amely 200 ezer és 3 millió forint között változhat. Az ügyben hatósági eljárás indult.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó