Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

A föld alatt is nézelődhet majd a Főszékesegyházban

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2015-03-27 10:37:46

Korábbi híradásainkban már elejtettük, hogy a felújítás alatt álló kalocsai Főszékesegyház újranyitásakor párját ritkító lesz – nem csak hazai, hanem világviszonylatban is - most kiderült, hogy miért!

A régészeti feltárások és a padozat alatti szinten végzett munkálatok eredményeként ugyanis egy évszázadok óta letűnt világ tárul majd a látogató elé. Ezt ugyanis saját szemével is megnézheti majd, hiszen a padló alatti szint bejárható lesz majd, amelyet az érseki kripták felől nyitnak meg. Mindezt a munkálatok helyszínén jelentette be Vörös Márta, a kalocsai érsekség beruházását vezető építészmérnök, kiemelve, hogy már az építési munkálatok folynak a nagytemplomban.

Az érsekség építészmérnöke, Vörös Márta előre megválaszolta a szkeptikusok kérdését, miszerint hogyan lesz biztonságos a Főszékesegyház padlója, ha alatta látogatóteret alakítanak ki. Mint mondta, az általuk tervezett megoldással az eredeti padlószinten lépkedhet majd a látogató.

Rövidesen még több érdekesség a kalocsai Főszékesegyházból - további jó hírekkel!


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó