Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

A Dunába borult egy csónak

Szerző: Bneu Edina, – 2011-02-05 13:28:18

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat délelőtt közzétett tájékoztatása szerint péntek késő délután érkezett bejelentés a bajai vízi rendészeti kapitányságra, hogy a Duna Érsekcsanád melletti szakaszán egy csónak, amelyben hatan utaztak, a vízbe borult. A környéken tartózkodók a vízbe esett emberek segítségére siettek, így mire a rendőrök és a mentők a helyszínre érkeztek, kimentették őket. A mentők mind a hat embert kórházba szállították, közülük azonban egy hatéves kislány a kórházban életét vesztette - írta honlapján a rendőrség.


A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett, halált okozó víziközlekedés-veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. Bányai Gábor (Fidesz), a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke péntekről szombatra virradó éjszaka az MTI-nek elmondta, Veránka-szigeten hallotta meg a segítséget kérők kiáltását, és egy hajóval a segítségükre sietett. A felnőtteket kórházba szállították, a kislányt is elvitték, de 29 fokra hűlt le a teste, s a mentősök már nem tudták a légzését elindítani - fűzte hozzá.

 

(MTI)

 

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó