Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

A Duna lesz a siker kulcsa?

Szerző: Gábor János, KORONAkrónika – 2015-03-06 16:48:12

Ellenvetés nélkül, egyhangúlag fogadta el költségvetését Harta nagyközség képviselőtestülete, ahol a jelek szerint 2015-ben sem kell lemondani a fejlesztésekről. Dollenstein László polgármester, ha nem is maradéktalanul, de elégedett a büdzsével, hiszen jelentős összeget sikerült elkülöníteni arra a célra, hogy az ingatlan-felújításokat és közterületek, valamint utak rehabilitációját segítő pályázatokon már jelentős önerővel indulhassanak. Ezt 426 millió forintnyi költségvetésből kellett kigazdálkodnia a háromezer fős településnek.

Dollenstein László mindezek mellett keresi a nagyközségben élő mind idősebb lakosság jobb ellátásának lehetőségeit, valamint kialakítana egy modernebb, szebb centrumot is. Harta vezetője az egyelőre nem teljesen világos pályázati lehetőségek ellenére gondolkodik még a turisztikai tevékenységük fejlesztésében, ami ugyancsak időszerű annak ismeretében, hogy a hozzájuk tartozó Duna parton már van kész beruházásuk.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó