Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Az április 29-én Bugac közelében keletkezett tűz oltásában részt vevők, illetve az oltást segítő önkéntesek és civilek vehettek át elismerést május 11-én a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságán tartott ünnepségen.
A több mint ezer hektáron pusztító lángokat, napokon át tartó megfeszített munkával sikerült megfékezni, naponta körülbelül száz hivatásos tűzoltó, valamint a környékről érkezett önkéntesek és civilek segítségével. Közülük harminchárman vehettek át elismerést Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, főigazgatótól. A kitüntetett megyei vezetők és szakemberek között szerepeltek keceli, kiskőrösi és akasztói hivatásosok és önkéntesek is, közölte a megyei katasztrófavédelmi főigazgatóság.
A 2012. április 29-én Bugac-pusztán bekövetkezett tűzeset felszámolása során végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere
a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel Arany fokozatát adományozta
Méhes Lajos tűzoltó őrnagynak, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálata kiemelt főreferensének
a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel Ezüst fokozatát
Halmi Zsolt tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskemét Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének
a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel Bronz fokozatát
Hajagos Józsefnek, a Bugaci Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóparancsnokának
Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a tűzeset felszámolása kapcsán a katasztrófavédelemmel történő együttműködés elismeréseként
főigazgatói ajándéktárgyat adományozott
Szabó Lászlónak, Bugac polgármesterének
Dr. Boros Emilnek, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójának
Ludnai Tünde Erzsébetnek, a Természetvédelmi Őrszolgálat vezető-helyettesének
Veres Lajosnak, a Mészi Air Service KFT. oktató pilótájának
a Forgószárny Kft-nek, amelynek nevében az elismerést Imreh Lajos ügyvezető igazgató vette át.
Oláh Gábor őrnagynak, a Magyar Honvédség 86-os Szolnoki Helikopter Bázis helikoptervezetőjének
Dobos Gábor főhadnagynak, a Magyar Honvédség 86-os Szolnoki Helikopter Bázis helikoptervezetőjének
Gulyás Károly zászlósnak, a Magyar Honvédség 86-os Szolnoki Helikopter Bázis főtechnikusának
A tűzeset felszámolása során végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
főigazgatói ajándéktárgyat adományozott
Farkas Sándor tűzoltó alezredesnek, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjének
Szabó Antal tűzoltó századosnak, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Műszaki Osztálya vezetőjének
András Attila tűzoltó zászlósnak, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság referensének
Némedi István tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kunszentmártoni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjének
Rádi János Zoltán tűzoltó törzszászlósnak, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság referensének
Rigó József tűzoltó törzszászlósnak, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának
Szegedi Szabolcs tűzoltó zászlósnak, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzoltósági Főfelügyelőség referensének
Tari Ferenc tűzoltó zászlósnak, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott szolgálatparancsnokának
Rátkai Istvánnak, Akasztó Önkéntes Tűzoltó Egyesülete önkéntes tűzoltóparancsnokának
Rátkai Viktornak, Akasztó Önkéntes Tűzoltó Egyesülete önkéntes tűzoltójának
Gerse Csabának, Kiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesülete önkéntes tűzoltóparancsok-helyettesének
Fehér Balázsnak, Ballószög Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltójának
Görög Gergelynek, Bugac Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltójának
Könyves Kálmánnak, Kiskunfélegyháza Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltójának
Krizsán Jánosnak, Kiskőrös Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltójának
Németh Gábornak, Kecel Város Tűzoltó Egyesülete önkéntes tűzoltójának
soron kívül előléptette tűzoltó alezredessé
Marozsi András tűzoltó őrnagyot, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjét
tűzoltó őrnaggyá
Hatvani Árpád tűzoltó századost, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokát
tűzoltó főhadnaggyá
Taskovics Sándor tűzoltó hadnagyot, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokát
tűzoltó főtörzsőrmesterré
Janovics Péter tűzoltó törzsőrmestert, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskemét Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét
Kokovai Szilárd tűzoltó törzsőrmestert, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskemét Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját
tűzoltó törzsőrmesterré
Simó Mihály tűzoltó őrmestert, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját
A sípszó után hagyjon üzenetet!