A régió hírei
Ők kapták idén a \"Kalocsa Városért\" elismeréseket
Szerző: Vörös István, – 2012-08-20 16:06:37
A hagyományokhoz híven idén is államalapító Szent István ünnepéhez kötődően adták át a kalocsai Városházán a településért kiemelkedően tevékenykedőknek járó elismeréseket egy rendhagyó képviselő-testületi ülés keretében.A ceremónián Simon Zoltán alpolgármester méltató kísérőgondolatai mellett jutalmat vehette át elismerését
Kalocsa ifjúságának neveléséért Herrmann Jánosné nyugalmazott tanító.
Kalocsa Város Művelődési-díját Mácsai Ferencné óvónő kapta a gyermekekért végzett áldozatos szakmai munkája jutalmaként. Az ő laudációját Marsovszky Lászlóné önkormányzati képviselő mondta.
A
sportdíjat idén Busa Attila edzőnek ítélte a grémium, akit a helyi úszó-sportélet szervezéséért és edzői tevékenységéért emeltek ki, Dr. Filvig Géza önkormányzati képviselő méltatóbeszéde mellett.
A város egészségügyéért végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapott díjat Dr. Grabarits István gyógyszerész, aki betegség miatt ugyan személyesen nem tudott megjelenni az ünnepségen, a ceremóniát követően Turi Tibor képviselő és Török Ferenc polgármester a kórházba látogatott, hogy átadja számára kitüntetését.
A köz szolgálatában ellátott feladataiért részesült jutalomban az egykori kalocsai rendőrkapitány, ma önkormányzati köztisztviselőként dolgozó Dr. Hargitai László, akinek életútját Rumi László képviselő ismertette.
A Kalocsa Városért kitüntetést idén Dr. Svébis Mihály, a kecskeméti megyei kórház főigazgatója kapta, aki rengeteget tett azért, hogy a városvezetéssel karöltve sikerüljön megmenteni, és aktív kórházként életben tartani a kalocsai Szent Kereszt Kórházat. A vezető munkáját Varga Nelli helyi és megyei önkormányzati képviselő méltatta.
Kalocsa Város Polgármesterének Díját Dr. Mészáros István kalocsai templomigazgatónak ítélték a döntéshozók, a hagyományápolás terén végzett példamutató tevékenységéért és az egyház, valamint a város közötti kapcsolat erősítéséért. A laudációt Török Ferenc polgármester mondta.
Az egyes kitüntetettekhez kapcsolódó méltatóbeszédeket hét végén mutatjuk be, szombat délelőtt 10 órakor kezdődő Turmix című magazinműsorunkban!
A sípszó után hagyjon üzenetet!