Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Dunapataj egyik emblematikus épülete a helyi közösségi élet meghatározó színtere a Művelődési Ház, amelynek alapkőletételén és avatásán Kodály Zoltán is közreműködött.
Az óév egyik legnagyobb eredményének azt tartja Dusnoki Csaba polgármester, hogy csaknem teljes mértékben sikerült felújítani ezt a létesítményt, de 2014. kapcsán kiemelte azt is, hogy önkormányzatuk tavaly is stabilan tudott működni és látta el feladatait.
Kodály Zoltán felavatja a Művelődési Házat (1966)
Dunapataj első embere, Dusnoki Csaba azt is hangsúlyozta, hogy a jövő tekintetében is kiemelt feladatuknak tartják a jövő generációról való gondoskodást, az idősek és a helyi civil erők támogatását. Mint elmondta, minden területen sikerült eredményeket elérni.
A sípszó után hagyjon üzenetet!