Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Véget ért az Afrika Eco Race

Szerző: Mike Szilvia, – 2015-01-13 11:40:52

Egy éve ezüstérmet ünnepelt a Qualisport csapata az Africa Eco Race-en, idén azonban csak a célba érésnek örülhetnek.

A 12 kőkemény szakaszból álló verseny mezőnye Dakar mellett, a legendás Rózsaszín-tó partján fejeződött be, ahová a Qualisport kamionosai magukkal vitték a magyar nemzeti lobogót is. Az összecsapás végeredménye a szombati, utolsó mauritániai szakasszal eldőlt: a kamionosoknál az Anton Shibalov vezette gyári Kamaz egység diadalmaskodott. Miután az Opel Dakar Team egysége elbúcsúzott a versenytől, a hátralevő részében a Qualisport egyedül képviselte a magyar színeket. Kovácsék megnyerték az első szakaszt, a folytatásban azonban szinte minden rossz megtörtént velük, defektek sorozata hátráltatta a triót, de szerepelt a palettán egy váltócsere, motorprobléma, valamint a futómű súlyos sérülése is. Utóbbi miatt az utolsó szakaszokra már csak teszt-jelleggel merészkedtek ki, így – súlyos, 40 órányi időbüntetéssel - a kilenc indulóval elrajtolt kamionos kategória 6. helyére lettek rangsorolva.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Toboroz a KKC


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó