Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Utánpótlás Ranglistaverseny Csengőd

Szerző: Rumi László, – 2012-04-06 11:03:43

 Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista pontot lehetett szerezni.

A 2003 és utána születettek versenyében a fiúk között Vida Zolta képviselte Kalocsát. 2005-ben született óvodás tehetség élete első versenyén győzelemmel mutatkozott be, ahol 3:1 arányban legyőzte a 2. osztályos soltvadkerti ellenfelét. Későbbiekben szoros mérkőzéseken ugyan alulmaradt, de korosztályában Ő volt a legfiatalabb és nagy jövő áll előtte.

A 2001-2002-ben születettek lányok versenyében Szilasi Flóra a döntőben 3:1 arányban kikapott egy évvel idősebb ellenfelétől így a második helyen végzett a 13 induló közül.

Flóra indult az eggyel magasabb korosztályban is (1999-2000) ahol csoportmérkőzései során veretlenül jutott a főtáblára. A döntőbe jutásért vívott küzdelemben 3:2 arányban kikapott a 13 éves kunszentmiklósi Joo Laurától. Így 9 évesen ebben a korcsoportban a dobogó 3. fokára állhatott.

Serdülő párosban Sanchez Vanessza és Szilasi Flóra a 3. helyet szerezte meg, ahol már 14-15 éves versenyzők is indultak.

A felnőtteknél a megyei II-III. osztályú játékosoknál az összevont mezőnyben Leiner János egyéniben I, párosban a Leiner – Kiszner Sándor (Dunapataj) III. helyezést ért el.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó