Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Utánpótlás OB-n húzták a kalocsai evezősök

Szerző: Mike Szilvia, – 2014-07-30 19:38:25

A Velence-tavi evezőspályán rendezték meg az utánpótlás országos bajnokságot, melyen 24 egyesület vett részt, köztük voltak a Kalocsai SE evezősei is.

Németh Zoltán edző a 15 versenyzővel érkezett. Köztük rajthoz állt Lázár Dániel, az egyesület ifjúsági válogatottja is, aki hamarosan a franciaországi Lilbourne városában a Jeunesse Kupán képviseli a magyar színeket. Az első versenynapon legkorábban a férfi serdülő kormányos négypárevezős egységünk szállt vízre. A Szalai Szilárd, Szalontai Patrik, Bocskor Tamás, Szabó Erik, kormányos Szalai Andor összeállítású csapat harmadik helyen értek célba. Sikeresebben előfutamot zárt Lázár Dániel és Szalontai Zsolt az ifi könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámban, Dani futamgyőztesként, Zsolt negyedikként került a középfutamba. A fináléban végül Dani került be, ahol végig harcban volt a bronzéremért, végül egy kicsivel lemaradt a dobogóról, negyedik helyezést szerzett.

Ferencz Panna mindenkit lehajrázva aranyérmet szerzett. Közel volt az aranyhoz Szilágyi Márk is, de a végét elgörcsölte, így ezüstérmes lett. Ikertestvére, Ervin harmadik helyen húzta be hajót. A második napon a serdülő egypárevezősben Bocskor Tamás a harmadik helyen végzett, ez pedig nem volt elég a továbbjutáshoz. Szalai Szilárd viszont futamgyőztesként jutott a középfutamba, ahol a neki kedvezőtlen oldal-ellenszélben nem sikerült a bravúr, hatodik helyen ért célba. Nem sikerült a továbbjutás az ifi könnyűsúlyú kettőpárban induló Szabó Erik-Lázár Dániel duónak sem, ők a negyedik helyen végeztek. A minisek viszont kibérelték maguknak a dobogót. László Kíra valamint Ferenc Panna ezüstöt, Balog Gábor bronzot, és meglepetésre Tóth Péter arany érmet szerzett első helyen ért célba. A nap végén a tanuló fiúk 500 méteres ranglista versenyében Lovas Richárd jó időt evezve ezüstérmet szerzett.

Lovas Richárdnak a tanuló egypárevezősök mamutmezőnyében futamgyőztesként középdöntős lett, ahonnan nem sikerült döntőbe jutnia. Viszont a kisdöntőben elért negyedik helye azt jelentette, hogy a 33 versenyző között a 10. helyezést érte el. Kisdöntőbe jutott a Szalai Szilárd, Bocskor Tamás serdülő kettőpárevezős is, akik az ötödik helyen végeztek. Eredményük összesítésben a 10. helyet jelentette a 26-os mezőnyben. Az ifjúsági négypárevezős számban a Szalontai Zsolt, Szabó Erik, Csamangó Richárd, Lázár Dániel összeállítású hajó a fináléban az ötödik helyen ért célba. Az 500 méteres ranglista futamokon a minisek között legjobb eredményt Szilágyi Márk érte el, ezüstérmet szerzett. A dobogó harmadik fokára állhatott Tóth Péter, László Kíra, és Ferencz Panna, míg Balog Gábor ötödik, Szilágyi Ervin hatodik helyen evezett a célba.  Németh Zoltán edző elégedetten értékelte az eredményeket és már a jövőt tervezi, hiszen a két hét pihenő után a KSE evezősei elkezdik a felkészülést a nyár-végi és őszi versenyekre.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó