Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Úszó sikerek az országos bajnokságokon

Szerző: Rumi László, – 2012-08-10 15:16:29

Július 7-én került sor a hódmezővásárhelyi Béka Derby nevet viselő országos úszóversenyre, melyen Lakatos Bence (2005) ért el kiemelkedő eredményt. Bence a Kalocsai Úszó Egyesület legfiatalabb versenyzője, és az egyik legnagyobb ígéret is. Már ebben a korosztályban, és ebben az erős mezőnyben is meg tudja úszni a szintidőket. Sajnos az elmúlt három hétben megfázás, és a vírusos járvány sem kímélte, így csak egy hete volt a felkészülésre, ami igazán nem sok egy országos versenyt tekintve. Mégis a küzdeni tudás és a kitartás, ami mindig is része volt Bence hozzáállásának, most meghozta a sikert. Méltán lehet Kalocsa is büszke Bencére, akinek nem akárki, hanem maga Gyúrta Dani akasztotta az érmet a nyakába, ezzel is még emlékezetesebbé téve ezt a napot.


A következő hétvégén, az LXI. Országos Vidék Bajnokságon is csak néhány kalocsai versenyző állhatott rajthoz. Itt, Székesfehérváron is, mint minden más országos versenyen, az elvárás az első 16-ba kerülés volt, hiszen 56 csapat közel 600 sportolója vett részt a megmérettetésen. Kalocsát négyen képviselhették. Matos Balázsnak (1998) sem volt teljes az éve, hiszen voltak terhelési problémák, aminek következtében egy teljes orvosi kivizsgálást kellet végigcsinálnia. Éppen ezért csak az 50m-es távokra volt lehetősége felkészülni, és ez meg is látszott, hiszen 50 méter háton harmadik lett, gyorson új egyéni csúcsával is csupán századokkal maradt le a dobogóról. A száz és kétszáz méteren sincs nagy probléma, ám az egy teljesen más felkészülést igényel, ennek ellenére Balázs ezeken a távokon is jó időeredményeket ért el. Edzője szerint ez hamarosan még jobb lesz, főleg ha figyelembe vesszük, hogy orvosilag is minden rendben van. Ferenczi Anna (2001) a nem várt eredmények versenyzője volt ezen a hétvégén, hiszen mindenből javított és az első tízben is végzett, ezzel az országos ranglistán felkapaszkodott a 8-9-ik helyre. Mindenképp kiemelkedő az edzésmunkája és a szorgalma. Fekete Mátyás (1999) fő versenyszáma a mellúszás, ahol teljesítette is az edzői elvárásokat, és beúszott az első tizenötbe. Tóth Mikolt (1998) sajnos javítani nem tudott, de az eddigi legjobbját sikerült megúsznia.

A következő verseny a Delfin Úszó Országos Bajnokság volt Kecskeméten, amelyen Kalocsa is részt vett. Egy korosztály, 58 egyesület és 444 fő. Ez a soknál is több. Kalocsáról Tóth Ernák (2002) képviselte egyesületünket, és szépen helyt is állt. A gyors ugyan a középmezőnybe sikeredett, de a mellúszásban 33-dik lett, ami létszámhoz mérten kiváló eredmény és helyezés.

A fenti eredményeket látva kétség sem férhet hozzá, hogy úszóink az országos élmezőnyben vannak, ami köszönhető kitartásuknak és szorgalmuknak, valamint annak a kiváló edzőpárosnak, Busa Attilának és Tompai Gábornak, akik a gyerekek színvonalas felkészítését végzik nap mint nap, időt és energiát nem kímélve. Itt is, mint minden sportban akkor érhető el ez a teljesítmény, ha ezek a tényezők is ott vannak a háttérben, természetesen a szülői támogatás mellett. Gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó