Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Ünnepséget rendeztek a magyar marhahúsnak a sanghaji kikötőben

Szerző: Korsós Éva, forrás:hvg – 2016-01-15 06:58:00

Megérkezett Kínába az első európai uniós marhahússzállítmány Magyarországról - közölte Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a helyszínen. A konténert csütörtökön ünnepélyesen fogadták a sanghaji kikötőben.

A bársonyfüggönnyel letakart, szalaggal átkötött konténer fogadásán jelen voltak a sanghaji városvezetők, a vámhivatal és a karantén hivatal illetékesei, valamint a vevő, a Greenland kínai óriáscég alelnöke. A konténert a minőségellenőrző ponton ünnepélyes keretek között nyitották ki, levágták a plombát, a fagyasztott húsból fűrésszel mintát vettek.

"Láthattuk, hogy az áru professzionális csomagolásban érkezett, a szakemberek pedig meggyőződhettek róla, hogy kiváló, prémium minőség" -  mondta Szabó László államtitkár. Horváth Levente főkonzullal együtt a rendezvényen közölték, azt remélik, hogy az első, mintegy 70 ezer dollár értékű, 12 tonnás szállítmányt sok fogja követni.

Egyelőre három magyar vállalat kapott jogot a kínai hatóságoktól marhahús exportjára, a mostani szállítmányt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vásárolta fel és értékesítette.

Szabó László beszámolt arról is, hogy a Sanghajjal szomszédos Csöcsiang tartomány nyolcmilliós Ningpo városában szerdán befektetési fórumot tartottak, ahol mintegy 60 vállalat vezető képviselői számára vázolták fel a magyarországi lehetőségeket.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó