Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

FM100-blog

Több éves jogsival már nem mennél át a forgalmi vizsgán

Szerző: Gábor János, – 2014-01-24 10:39:00

A kalocsai ATI pálya születésnapján, ÉLŐBEN vizsgáztattunk – KÉPEK + VIDEÓ!

1976-ban ezen a napon adták át a kalocsai Miskei út melletti ATI pályát, amely azóta sofőrök ezreinek adta meg a kezdőlökést. A különböző forgalmi helyzeteket szimuláló tanpálya viszont már egy ideje üresen áll, ugyanis a tanulóvezetőknek már nem kell rutinvizsgát tenni. Azért olykor fel-felgurul rá néhány kezdő, de csak gyakorlás céljával – mondta a mai KORONAcaféban Hajas Gábor, a Kiskun Autósiskola vezető oktatója, aki egyetértett azzal a felvetésünkkel is, hogy egy relatíve idősebb jogsival rendelkező ember borítékolhatóan elvérezne, ha ma újra kellene vizsgáznia a forgalomban. És nem feltétlenül a megváltozott KRESZ miatt…

A feltételezésünknek muszáj volt utánajárni – közzé is tettünk egy felhívást: olyan hallgatót kerestünk, aki legalább 6-8 éves jogosítvánnyal hajlandó alávetni magát annak, hogy Hajas Gábor „levizsgáztassa”. Csaba jelentkezett…

Felkerekedtünk (videó ITT!) és leteszteltük Csabát, hogy legalább két évtizedes jogosítványával, sőt, sofőr múlttal hogy viseli a reggeli közlekedést. Egyébként jól, de igaz, ami igaz: voltak bajok. És nem feltétlenül a KRESZ nem ismerete, sokkal inkább rossz berögződések miatt. A kuplungunk például kis híján leégett, irányjelzést pedig csak akkor alkalmaztunk, ha volt kinek mutogatni… Íme a fél komoly értékelés (ez meg ITT a galéria):

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó