FM100-blog

Teltház előtt hengerelt Vujity Tvrtko

Szerző: Gábor János, – 2010-12-06 14:08:09

(a Kalocsai Néplapban e héten megjelenő cikk...)

Sírni, nevetni, vagy sírva nevetni – Vujity Tvrtko történetein

Csordultig töltötték az érdeklődők a Wellness Hotel Kalocsa konferenciatermét, pénteken, Vujity Tvrtko közönségtalálkozóján. A TV2 műsorvezető-riportere a Búcsú a pokoltól... és ami azóta történt c. könyvét mutatta be – elvileg. Az estén szó esett mindenről, ami hatással volt Tvrtkora, most már csaknem másfél évtizedes pályafutása során, így nem korlátozódott a közvetlen, beszélgetős találkozó csupán a legutóbb megjelent kötet tartalmára.

Nyelvtörő nevet vett fel Balogh Szilárd (merthogy e néven anyakönyvezték a szerb-horvát származású fiatalembert), és alighanem anyai nagyapjának vezetékneve (Vujity) gördítette elé a nagy lehetőséget (ha orvul elfelejtjük, hogy nem mellesleg anyanyelvi szinten beszél többek közt szerbül és horvátul), amikor 1991-ben az akkori MTV-nek dolgozott tolmácsként, és mit ad Isten: blokád alá került a jugoszláviai konfliktusok idején. Tekintené ezt valaki szerencséjének? Véletlenül sem, de ha már így hozta a sors, elkezdett tudósításokat készíteni a helyszínen. Mint az előadásán kiderült, ő maga sem érti, hogy találta meg a BBC, majd néhány amerikai televízió is, akik annak ellenére kértek tőle híradós anyagokat, hogy saját bevallása szerint akkor angolul még alig tudott. Ennek ellenére pár évvel később már a Miami Egyetem újságíró szakának hallgatója volt, és még eközben készítette el a ’97-ben startoló TV2 nyitófilmjét. Innentől nem volt megállás. De miért jöttek a könyvek? Miért ontja magából ez a tehetséges tévés riporter idestova már 10 éve az angyali és/vagy pokoli történeteit? Hiszen egyedülálló filmjeivel nem mondott már el mindent? Pont az az ember, aki e sorok írója szerint gyakorlatilag „kamerával a fejében” született? És nem. A riportfilmekben nem fér el minden.

„Az újságíró iskolákban az első dolog amit megtanítanak, hogy soha ne hazudj. Én azért írtam meg a könyveimet, hogy végre töredelmesen bevallhassam, hogyan hazudtam végig az elmúlt 12 évet.” Így kezdte. Ebből mégis mi sülhet ki? – kérdeztük magunktól, miután helyére tettük a padlóra küldött állkapcsunkat. Aztán mind elkezdtük várni a magyarázatot. Nem jött. Ehhez valószínűleg bele kell lapozni a könyveibe. Mert meg kell ismerni az egyedülálló történeteket és a belőlük készült riportfilmekhez vezető utat. Miért megy valaki szándékosan olyan helyekre, amelyeket minden normális ember elkerül? Miért töltene bárki heteket kolerásokkal, ahelyett, hogy komfortos tévéstúdióban töltené a hétköznapjait? Miért teszi kockára egy ember az egészségét, biztonságát, és több milliós költségvetést a bizonytalanért? Hatásvadászat? Műbalhé? „Csinált” szenzáció? Nem. Az események mögé nézés magasiskolája és a virtuóz történetvezetés képessége – ami vele született, majd gondosan kimunkálta. És azért teszi terítékre a pokoli történeteket, hogy mi magyarok végre felismerjük: nem nekünk a legrosszabb a világon. Mert azt hisszük. Ehhez pedig tényleg látnunk kell a világ legidiótább diktatúráit, ahol ha 4 forint is egy liter benzin, de az ott élők a szabadságukat adják cserébe a relatív jólétért? A rég várt felismeréshez tényleg nálunk sanyarúbb sorsokkal kell szembesülnünk? Ezért születnek a pokoli történetek? „Igen. De én azért mutatom meg a pokoli történeteimet, mert hiszem, hogy az igazi angyalok a pokolban élnek… Őket kell észrevennünk.”

Vujity Tvrtko Búcsú a pokoltól… és ami azóta történt c. kötete 2010-ben az Alexandra gondozásában jelent meg.

Gábor János (Korona FM100)