Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Film, premier

Tarolt a mozikban a Pappa Pia

Szerző: Korsós Éva, forrás:24.hu – 2017-08-22 07:43:45

Szinte hihetetlen, de igaz: negatív kritikák ide vagy oda, valóságos repülőrajtot vett a Pappa Pia, amelyet a múlt keddi mozikba kerülése óta már több, mint 70 ezren néztek meg és a kasszáknál 93,2 millió forintot termelt.

Ennélfogva természetesen a mozis kasszasikerlista élén debütált Csupó Gábor zenés vígjátéka, esélyt sem adva az utóbb mindössze egy hétig uralkodó Annabelle 2. – A teremtésnek, amely a maga 41,1 millióval máskülönben simán lehetne még most is bajnok, de már nem az. A horror mögé pedig a Will Ferrell és Amy Poehler nevével fémjelzett A szerencse háza című komédia érkezett meg 29,1 millióval.

Akárcsak az első és a harmadik helyen, úgy a negyediken is új produkciót köszönthetünk: a 25,8 millióval a nyitó A mogyoró meló 2-őt, melynek még éppen sikerült befurakodnia a szintén animációs Az Emoji-film elé. Utóbbit aztán ugyanabban a sorrendben követik a produkciók, ahogyan a múlt héten következtek egymás után, azaz a Minden, minden (14,9 millió), az A Setét Torony (14,1 millió), a Dunkirk (10,4 millió), a Baywatch (11,1 millió), a Dunkirk (10,4 millió) és a Valerian és az ezer bolygó városa (10,3 millió).

Természetesen az új toplistásoknak hála ezúttal sem maradtunk kiesők nélkül: a Gru 3, az Anyák elszabadulva és a Pókember: Hazatérés is búcsúzni kényszerült a TOP 10-től.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó