Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

FM100-blog

Sztárinterjúk: összefogtunk a menhelyi kutyákért, segíts Te is!

Szerző: Vörös István, – 2012-10-03 21:14:22

A tavalyi sikeren felbuzdulva idén sem hagyjuk program nélkül a kalocsai és környékbeli állatbarátokat, akik egy felejthetetlen koncert keretében segítenének a városi menhely védencein. Az állatok világnapján, október 4-én ismét a hazai könnyűzene legnagyobbjai állnak az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány vezetősége és szervezőtársai, így például a Korona FM 100 munkatársai által megálmodott jótékonysági gála színpadára a Tomori Pál Főiskola udvarán.

Közeleg az állatok világnapja, azaz október 4-e, ami Kalocsán a tavaly indult hagyományteremtő szándékú kezdeményezés nyomán egyet jelent egy fergeteges jótékonysági koncerttel, amelyen a hazai könnyűzenei paletta legnagyobbjai dalolnak a városi menhely négylábúiért. Fiatalokra és idősekre egyaránt gondoltak a szervezők, így olyan régi kedvencek is színpadra lépnek csütörtökön 18 órakor a Tomori Pál Főiskola udvarában felállított rendezvénysátorban, mint Zalatnay Sarolta, akit többek között arról kérdeztünk, miért tartotta fontosnak, hogy támogassa a kalocsai kezdeményezést.

Miután felvázoltuk, milyen feladatokat lát el a csütörtöki jótékonysági koncert ötletgazdája, a kalocsai Összefogás Az Állatokért Közhasznú Alapítvány, Zalatnay Sarolta elismerő gondolatait tolmácsolta annak tagjai és önkéntesei felé.

Cini örömmel hallotta, hogy beállhat azok sorába, akik tavaly már segítettek pénzt gyűjteni a kutyamenhely védenceinek, és Gregor Bernadett, Keresztes Ildikó, Zoltán Erika, valamint Benkő László után örömmel áll idén a színpadra zenésztársai oldalán.

Ugyancsak fellép csütörtökön a köztudottan kutyabarát zenei legenda, Somló Tamás is, akinek nevével napjainkban egy induló tehetségkutató zsűritagjaként találkozhatunk leggyakrabban. Az LGT egykori zenésze „állati bulit” ígér a koncertre látogatóknak, és megosztott velünk néhány gondolatot az állatok iránti szeretetéről.

 

A csütörtöki kalocsai jótékonysági koncert fellépőinek kínálatában unikumként szerepel a Zanzibáros Terecskei Rita, Zalatnay Cini és Somló Tamás mellett a Neoton Família dívája, Csepregi Éva. Mint elmondta, örömmel és gyakran jótékonykodik, menhelyi ebekért viszont eddig nem dalolt és örömmel vette a felkérést az október 4-i koncertre.

Csepregi Éva az alkalom különlegességéhez dukáló műsort ígér a kalocsaiaknak, amelynek repertoárjában jól megférnek klasszikus és újabb darabok, esetleg még ABBA-feldolgozások is.

A szervezők nem feledkeztek meg a fiatalabb korosztály képviselőiről sem, aki bizonyára örömmel fogadják az est negyedik vendégét, a Zanzibár együttesből jól ismert énekesnőt, Terecskei Ritát, aki rádiónknak elárulta, hogy nemcsak a kutyákért él-hal, hanem a Föld minden létező állatkáért.

A Zanzibár énekesnője azt is elmondta, hogy egy rendhagyó produkcióval érkezik a kalocsai menhely védencei javára szervezett koncertre. Terecskei Rita hozzátette, tudja, hogy sok a világ problémája, de ez nem jelenti azt, hogy el kellene fordulni az ember leghűségesebb társától.

Vörös István

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó